Összes oldalmegjelenítés

2018. január 4., csütörtök

2017

Kedves Mindenki!

Sokáig gondolkoztam hogy írjak-e arról, amiről most fogok.
Nem célom a szánalomkeltés, és eddig nem is éreztem magamban a késztetést hogy beszéljek, vagy írjak erről, de most úgy érzem jól esne, úgy érzem ki kell írnom magamból.
2017 megadta nekem életem legnagyobb ajándékát, és végére a legnagyobb átkot is.
Tudjátok hogy tavaly született meg a kisfiam, akire hosszú éveket vártam, és akiért rengeteget küzdöttem. Végül az élet csak úgy megadta nekem, mindenféle erőlködés nélkül, a legtermészetesebb módon, ahogy csak lehet. :)
Boldog babázással teltek a napjaim, míg november végén nem diagnosztizáltak rosszindulatú terhességi mellrákkal, ami sajnos már áttétes. Nem tudom elmondani milyen érzés az, amikor ezt közlik veled, nem tudom elmondani hogy fordul meg veled a világ egyik napról a másikra.
Nem fogok itt hosszú lelkizésbe bonyolódni, bár lehet hogy néha nem ártana gyengének lenni, és kiadni mindent ami bennem van. 
Rengeteg dolog kavarog a fejemben, és nem tudom hogy mi az ami idevaló, mi az ami nem. 
A blog kedvelőinek száma napról napra nő, lassan eléri a 3000 követőt, úgy,hogy én elég inaktív vagyok. Egyszerűen csak tudatni akartam Veletek, hogy mi van velem. Nem tudom mi lesz a blog sorsa, az biztos hogy nem lesz rákos napló! 
Már csak azért sem, mert nem vagyok hajlandó betegségtudattal élni, nem vagyok hajlandó tudomást venni erről a dögről! 
Persze a kezelést elkezdtem, olyan gyorsan hogy magam sem hittem. A diagnozistól számított 3 héten belül megkaptam az első kemót, amit szerencsére elég jól viseltem. 
A szép dolgokra akarok figyelni, azokra amik örömmel töltenek el, és boldoggá tesznek. 
Életem legnagyobb harca lesz, de győznőm kell, mert itt van ez a kis Manó, akit fel kell nevelnem. Nincs más opció!!!
Egy újabb feldatot kaptam az élettől, amit meg kell oldanom. 
És tudom hogy most sok emberben megmozdul a segíteniakarás, de kérlek benneteket, hogy ne kezdjetek el bombázni orvos nevekkel, módszerekkel, mert a legjobb kezekben vagyok, és mindent megpróbálok, amiben Én hiszek. 
Mindenki azt kérdezi, hogy miért?! Hiszem hogy ennek is oka van!
Valamit meg kell tanulnom! 

EGÉSZSÉGBEN gazdag új évet kívánok mindenkinek! 

Évi

2017. július 10., hétfő

Update...


Pár dologgal adós maradtam az elmúlt időszakból.
Beszéltem dolgokról, amikről aztán nem derült ki hogy végül mi is lett belőle. Sejteni lehetett dolgokat az életem alakulásáról, de nem írtam róla konkrétan. 
Ezért úgy gondoltam hogy frissítem az infókat rólam, rólunk.
Először is március 20-án újra férjhez mentem. Mivel mindkettőnknek ez már a második házassága, nem akartunk nagy felhajtást, csak szerettük volna hivatalossá tenni a kapcsolatunkat, hogy Marci is már családba érkezhessen. Így esett, hogy egy szép tavaszi hétfő délelőtt, két tanúval, csak úgy besétáltunk az anyakönyvi hivatalba, és összeházasodtunk. Hivatalosan 30 napot kellene várni a bejelentéstől a házasságkötésig, de mivel akkor már a terhesség vége felé jártam, meg kellett kérvényeznünk, hogy ettől tekintsenek el. (Vicces lett volna, ha onnan megyünk a szülőszobára.) 
Aztán ettünk egy sütit, és átballagtunk a kormányablakba, megigényelni az új okmányokat, a névváltozás miatt.
Volt nagy röhögés, amikor meglátták, hogy aznap állították ki az házassági anyakönyvet. Szóval most Buda-Nyiri Éva vagyok, mert felvettem a férjem családi nevét is. 
Mint tudjátok, nagyon igyekeztem, hogy kész legyek a diplomamunkámmal még a szülés előtt, és készültem az államvizsgára.
A diplomamunkát sikerült leadnom, egészen pontosan a szülés előtt három nappal, viszont az államvizsgára végül nem tudtam elmenni.
Igazából tanulni se nagyon tudtam Marcitól, de ez nem lett volna akadály. Bíztam a tudásomban, és úgy gondolom hogy sikerült volna, de...
De sajnos az államvizsga előtti héten meghalt apukám. Hétfőn volt a temetés, az államvizsga pedig kedden lett volna. Egyszerűen nem érdekelt tovább, lényegtelenné vált. Sem lelkileg, sem fizikálisan nem voltam képes elmenni. Fizikálisan azért, mert otthon voltam a temetés miatt, és másnap hajnalban kellett volna útra kelnem a két hónaposommal, busszal, a 35 fokban. És nem is volt senki, aki vigyázott volna rá az államvizsga ideje alatt. De ezek már kifogások... nem is akartam megoldani.
Januárban tudok menni legközelebb.
Apu régóta nagyon beteg volt már. Nem tudom hogy hallottatok-e a COPD nevű tüdőbetegségről, amit a lassú fulladásos halálként tudnék jellemezni?! A COPD hosszú évek alatt alakul ki, általában a cigaretta vagy egyéb szennyező anyagok hatására. A légutak nyálkahártyája károsodik, majd beszűkül, a légutakat körülvevő izmok összehúzódnak, és nem engedik távozni az elhasznált levegőt a tüdőből. Így a betegek nem képesek friss levegőt beszívni. Apu évek óta 18%-os tüdőkapacitással élt, 0-24 óráig oxigénen volt. Tudtuk hogy nagyon beteg, hogy nagyon rossz az állapota, de mégis annyira váratlanul, minden előjel nélkül halt meg. A saját lábán ment be a kórházba kontrollra, mint minden évben, és ott lett rosszul. Összeomlott a tüdeje, majd a keringése is, és már nem tudták megmenteni sajnos. A leginkább az bánt hogy nem látta Marcit csak fényképen. 
Azt hiszem ennyit akartam írni. De ha esetleg érdekel valami még benneteket, vagy elfelejtettem volna még valamit, akkor írjatok, és igyekszem válaszolni.


2017. június 2., péntek

Az első hónap...:)


Marci ma egy hónapos. Repül az idő! A kezdeti káoszban kezd egy kis rendszer kialakulni, már egyre több dolgot tudok mellette megcsinálni, már tudom mikor alszik nagyot, kialakítottuk a fürdés, az ébredés, és a nagy séta időpontját, amihez többé-kevésbé tudjuk magunkat tartani. 
Nem szépítem, az első pár hét, segítség nélkül, egy tanyán, elég húzós volt, de túléltük, és mára egyre ügyesebbek vagyunk mi így együtt.
Az államvizsgámra - ami két hét múlva lesz- még semmit sem tudtam tanulni, de majd csak lesz valami, bízok magamban, és az eddig tanultakban. 
Marci jó baba, igaz egész nap enne, és kézben lenne, de nem sírós, éjszaka is csak kétszer kel fel. Kicsit felkapattam, de azt hiszem 13 év várakozás után ez normális. :)
Már vannak közös kalandjaink, voltunk tanácsadáson, bevásárolni, sőt a 100 km-re lakó nagyikat és dédiket is meglátogattuk már, pedig pár hete még el sem tudtam képzelni, hogy én meg a pár hetes kicsi majd egyedül nekivágunk ilyen "hosszú" útnak. Úgy gondoltam hogy majd ha nagyobb lesz..., de jó kis csapat vagyunk, és simán megcsináltuk! 

Készítettem pár képet a mai sétánkon.












2017. április 16., vasárnap

Tyúk Ica esete a két részeges kakassal...


Elkészültem a baromfi udvarral, és remélem hogy tetszeni fog a gyerekeknek.
A két részeges kakast, akik valójában a széllel viaskodnak, nem a pálinkától dülöngélnek, párom kisfia és az ő unokatesója kapja, akik minden jóban és többnyire rosszban együtt vannak, és teszik próbára a felnőttek idegrendszerét. :) Na jó, azért ennyire nem vészesek, csak gyerekek. ;)
Icát pedig a másik unokatesó kapja, aki már nagylány a maga 6 évével, és nagyon csajos. 
Icuka egy kicsit titkárnősre sikerült, de amúgy szerintem cuki lett, nekem ő a kedvencem most. :D











Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Mindenkinek! 

2017. április 15., szombat

Pipi gyár...


Valahol olvastam, hogy a terhesség utolsó időszakában újra energikusabbá válnak a kismamák, és ilyenkor "tör ki" rajtuk a fészekrakó ösztön is. 
Rajtam nem a fészekrakó ösztön tört ki, de tény hogy próbálok minél több mindent elvégezni még a kicsi érkezése előtt.
Úgy esett, hogy pont államvizsga előtt fogok szülni, amit még megelőz egy vizsgaidőszak, és ugye a diplomamunkám leadási határideje. 
Az elmúlt két hétben négy előrehozott vizsgát csináltam meg, és befejeztem a diplomamunkámat, ami éppen az utolsó ellenőrzésen megy át a konzulensemnél, aztán viszem beköttetni.
És ha ez a tündér gyermek továbbra is ilyen szófogadó marad, és bent marad addig amíg kell, akkor lehet, hogy még jövő héten kidolgozom a rám eső 3 államvizsga tételt, és bevállalok még egy vizsgát, így csak egy marad a vizsgaidőszakra, plusz az államvizsga, de az már júniusban lesz. 
Amúgy 12 nap van a szülésig. :)
Ma kikapcsolódásképpen húsvéti ajándékokat készítettem, 3 tyúkica személyében. 
Holnap meg is mutatom majd őket, ha elkészültek. Jelenleg itt tartok velük.







2017. április 2., vasárnap

Eper & rebarbara...


Tegnap beugrottunk kaspóért az Obiba, és ha már ott voltunk, megmentettünk egy rebarbarát, és vettünk Pupinak szamócát, amit majd  tud figyelni a kertben, és saját kezűleg tud leszüretelni. 
Mivel a zöldséges kert végleges helye még nincs kigondolva, így egyelőre a rebarbara cserépben kötött ki. És ha még ősszel sem tudjuk mit hova rakunk, akkor még át is tudom benne teleltetni.
Egyébként ahhoz képest hogy milyen kis csoffadt, nem volt olcsó. Azt hittem hogy majd csak hozzánk vágják hogy vigyük, de nem. :) Vagy csak én nem vagyok képbe, hogy mennyi egy palánta? 
Biztosan gyorsan észhez tér majd Nálunk, és készülhet az epres-rebarbarás pite. ;)
Ebben a cserépben voltak eredetileg a kockás liliom hagymáim, de sajnos nem hajtottak ki, megfagytak. Nincs szerencsém vele. :(







2017. március 24., péntek

Apróságok...


Készítettem két kis apróságot a napokban, születésnapi ajándékul, két barátnőmnek. :)
Nem nagy valami, de remélem tetszeni fog nekik! 
És mi lehetne szebb háttér a fotókhoz, mint a virágzó kajszi fa?!