Összes oldalmegjelenítés

2013. november 30., szombat

Az én adventi "koszorúm"



Holnap van advent első vasárnapja, így ideje volt adventi koszorút készítenem!
Idén sem szerettem volna készen venni, de mégis valami 
különlegeset akartam!
Azt hiszem sikerült! :)





Így készült: 

Először is szereztem 4 bébiételes üveget, amit megtisztítottam, leszedtem róla a papírt, ragasztót.
Kinyomtattam a számokat egy lapra, majd kivágtam őket.
Kedvünkre variálhatjuk a betűtípusokat, a méretet!





A négyes közepét megvizeztem, és úgy ragasztottam fel!

Ezután egyesével felragasztottam a számokat az üvegekre celluxszal, és egy szivacs segítségével felvittem a fekete akrill festéket.
Lehet üvegfestéket is használni, de nekem csak ez volt most itthon!








Száradás után levettem a sablont, és egy nagyon vékony ecsettel kijavítottam a hibákat!





Előkészítettem egy tányérba finomszemcséjű sót, majd egy vastagabb ecsettel felvittem a decoupage ragasztót, de a számokat nem kentem le! Érdemes egyszerre lekenni az egész felületet, mert én úgy jártam, hogy először csak az üveg nyakáig kentem, és sózás után akartam a felső részt is beragasztózni, hogy valahol megbírjam fogni, de így nem lett egyöntetű, elütött a két rész! Aztán rájöttem hogy az egyik kezemre rá tudom húzni az üveget, és így az egészet le tudom kenni egyszerre!
Ragasztózás után gyorsan meghempergettem őket a sóban!
Ha megszárad a ragasztó, akkor már nem tapad rá a só!





Sózás előtt.


Sózás után.

Száradás után piros szalaggal díszítettem, de akár egy fenyőágat, vagy egy kis mézeskalácsot, vagy bármilyen kis dekorációt
felerősíthetünk még rá! Egy kisebb gyertya, vagy egy teamécses pont belefér!








A sónak olyan a hatása, mintha havas, jeges lenne az üveg!

Próbáljátok ki! Nekem nagyon megtetszett ez a technika!




Szép estét! Évi

2013. november 29., péntek

Cukorkák a karácsonyfára...



Idén piros-fehér karácsonyfát tervezek, ezért lehet mostanában csak ezeket a színeket látni nálam!:)
Íme a legújabb darabok:














2013. november 27., szerda

Angyalkák, az új Tilda könyvemből...



Angliában dolgozó barátnőmtől kaptam egy új Tilda könyvet névnapomra!
Itt  meg tudod nézni!
Már régóta pályáztam rá, de itthon sajnos nem lehet kapni! 
Sok mindent kinéztem belőle, de elsősorban ezek az angyalkák tetszettek meg, így velük kezdtem a próbálkozást! 
Egyébként a 2013-as karácsonyi könyv is hamarosan a polcokra kerül Angliában, december 27.-én! ????????
Ki érti ezt? Egy kicsit megcsúsztak vele! :)
Itt meg tudod nézni!




















Madame Chantilly - Santa's Reindeer



Újabb édes kis keresztszemes mintára bukkantam!
És ami a legjobb az egészben, hogy két este alatt el is készült!
Először úgy terveztem, hogy a fára készítek belőle díszt, de egy kicsit nagyobb lett, mint ahogy először gondoltam!
Azért találtam neki helyet! ;)


















Tudtátok hogy már csak 27 nap van karácsonyig? :)

Évi

2013. november 22., péntek

Elkészültek...



Annyira rápörögtem már a karácsonyra, hogy mindenbe belekapok, aztán félbe hagyom, és valami egészen mást kezdek csinálni. Mindent ki akarok próbálni, amit láttam a neten, és megtetszett!
Megfogadtam, hogy most addig nem kezdek új dologba, amíg ezeket nem fejeztem be, és nem rakok rendet a varrós szobában!
A rendrakás már kész van, és tegnap két dolog is elkészült!
Az egyik egy Barbara Ana keresztszemes, ami már a keretezőt is megjárta, a másik pedig egy Tilda lovacska, ami eladásra készült, de úgy megszerettem, hogy nem adom el! Természetesen, kérésre szívesen készítek, de ő az enyém lesz!:)
Nagy művészi beállításokra nem futotta, mert kb. csak 5 percre sütött ki a nap, és ez pont arra volt elég, hogy a hónom alá csapjam a képet, a lovat, a karácsonyfát, a fényképezőt, kirohanjak az udvarra, és készítsek pár képet! :)



Barbara Ana, Vive la Neige (Let It Snow) helyett, Hull a hó! ;)