Összes oldalmegjelenítés

2017. július 10., hétfő

Update...


Pár dologgal adós maradtam az elmúlt időszakból.
Beszéltem dolgokról, amikről aztán nem derült ki hogy végül mi is lett belőle. Sejteni lehetett dolgokat az életem alakulásáról, de nem írtam róla konkrétan. 
Ezért úgy gondoltam hogy frissítem az infókat rólam, rólunk.
Először is március 20-án újra férjhez mentem. Mivel mindkettőnknek ez már a második házassága, nem akartunk nagy felhajtást, csak szerettük volna hivatalossá tenni a kapcsolatunkat, hogy Marci is már családba érkezhessen. Így esett, hogy egy szép tavaszi hétfő délelőtt, két tanúval, csak úgy besétáltunk az anyakönyvi hivatalba, és összeházasodtunk. Hivatalosan 30 napot kellene várni a bejelentéstől a házasságkötésig, de mivel akkor már a terhesség vége felé jártam, meg kellett kérvényeznünk, hogy ettől tekintsenek el. (Vicces lett volna, ha onnan megyünk a szülőszobára.) 
Aztán ettünk egy sütit, és átballagtunk a kormányablakba, megigényelni az új okmányokat, a névváltozás miatt.
Volt nagy röhögés, amikor meglátták, hogy aznap állították ki az házassági anyakönyvet. Szóval most Buda-Nyiri Éva vagyok, mert felvettem a férjem családi nevét is. 
Mint tudjátok, nagyon igyekeztem, hogy kész legyek a diplomamunkámmal még a szülés előtt, és készültem az államvizsgára.
A diplomamunkát sikerült leadnom, egészen pontosan a szülés előtt három nappal, viszont az államvizsgára végül nem tudtam elmenni.
Igazából tanulni se nagyon tudtam Marcitól, de ez nem lett volna akadály. Bíztam a tudásomban, és úgy gondolom hogy sikerült volna, de...
De sajnos az államvizsga előtti héten meghalt apukám. Hétfőn volt a temetés, az államvizsga pedig kedden lett volna. Egyszerűen nem érdekelt tovább, lényegtelenné vált. Sem lelkileg, sem fizikálisan nem voltam képes elmenni. Fizikálisan azért, mert otthon voltam a temetés miatt, és másnap hajnalban kellett volna útra kelnem a két hónaposommal, busszal, a 35 fokban. És nem is volt senki, aki vigyázott volna rá az államvizsga ideje alatt. De ezek már kifogások... nem is akartam megoldani.
Januárban tudok menni legközelebb.
Apu régóta nagyon beteg volt már. Nem tudom hogy hallottatok-e a COPD nevű tüdőbetegségről, amit a lassú fulladásos halálként tudnék jellemezni?! A COPD hosszú évek alatt alakul ki, általában a cigaretta vagy egyéb szennyező anyagok hatására. A légutak nyálkahártyája károsodik, majd beszűkül, a légutakat körülvevő izmok összehúzódnak, és nem engedik távozni az elhasznált levegőt a tüdőből. Így a betegek nem képesek friss levegőt beszívni. Apu évek óta 18%-os tüdőkapacitással élt, 0-24 óráig oxigénen volt. Tudtuk hogy nagyon beteg, hogy nagyon rossz az állapota, de mégis annyira váratlanul, minden előjel nélkül halt meg. A saját lábán ment be a kórházba kontrollra, mint minden évben, és ott lett rosszul. Összeomlott a tüdeje, majd a keringése is, és már nem tudták megmenteni sajnos. A leginkább az bánt hogy nem látta Marcit csak fényképen. 
Azt hiszem ennyit akartam írni. De ha esetleg érdekel valami még benneteket, vagy elfelejtettem volna még valamit, akkor írjatok, és igyekszem válaszolni.


2017. június 2., péntek

Az első hónap...:)


Marci ma egy hónapos. Repül az idő! A kezdeti káoszban kezd egy kis rendszer kialakulni, már egyre több dolgot tudok mellette megcsinálni, már tudom mikor alszik nagyot, kialakítottuk a fürdés, az ébredés, és a nagy séta időpontját, amihez többé-kevésbé tudjuk magunkat tartani. 
Nem szépítem, az első pár hét, segítség nélkül, egy tanyán, elég húzós volt, de túléltük, és mára egyre ügyesebbek vagyunk mi így együtt.
Az államvizsgámra - ami két hét múlva lesz- még semmit sem tudtam tanulni, de majd csak lesz valami, bízok magamban, és az eddig tanultakban. 
Marci jó baba, igaz egész nap enne, és kézben lenne, de nem sírós, éjszaka is csak kétszer kel fel. Kicsit felkapattam, de azt hiszem 13 év várakozás után ez normális. :)
Már vannak közös kalandjaink, voltunk tanácsadáson, bevásárolni, sőt a 100 km-re lakó nagyikat és dédiket is meglátogattuk már, pedig pár hete még el sem tudtam képzelni, hogy én meg a pár hetes kicsi majd egyedül nekivágunk ilyen "hosszú" útnak. Úgy gondoltam hogy majd ha nagyobb lesz..., de jó kis csapat vagyunk, és simán megcsináltuk! 

Készítettem pár képet a mai sétánkon.












2017. április 16., vasárnap

Tyúk Ica esete a két részeges kakassal...


Elkészültem a baromfi udvarral, és remélem hogy tetszeni fog a gyerekeknek.
A két részeges kakast, akik valójában a széllel viaskodnak, nem a pálinkától dülöngélnek, párom kisfia és az ő unokatesója kapja, akik minden jóban és többnyire rosszban együtt vannak, és teszik próbára a felnőttek idegrendszerét. :) Na jó, azért ennyire nem vészesek, csak gyerekek. ;)
Icát pedig a másik unokatesó kapja, aki már nagylány a maga 6 évével, és nagyon csajos. 
Icuka egy kicsit titkárnősre sikerült, de amúgy szerintem cuki lett, nekem ő a kedvencem most. :D











Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Mindenkinek! 

2017. április 15., szombat

Pipi gyár...


Valahol olvastam, hogy a terhesség utolsó időszakában újra energikusabbá válnak a kismamák, és ilyenkor "tör ki" rajtuk a fészekrakó ösztön is. 
Rajtam nem a fészekrakó ösztön tört ki, de tény hogy próbálok minél több mindent elvégezni még a kicsi érkezése előtt.
Úgy esett, hogy pont államvizsga előtt fogok szülni, amit még megelőz egy vizsgaidőszak, és ugye a diplomamunkám leadási határideje. 
Az elmúlt két hétben négy előrehozott vizsgát csináltam meg, és befejeztem a diplomamunkámat, ami éppen az utolsó ellenőrzésen megy át a konzulensemnél, aztán viszem beköttetni.
És ha ez a tündér gyermek továbbra is ilyen szófogadó marad, és bent marad addig amíg kell, akkor lehet, hogy még jövő héten kidolgozom a rám eső 3 államvizsga tételt, és bevállalok még egy vizsgát, így csak egy marad a vizsgaidőszakra, plusz az államvizsga, de az már júniusban lesz. 
Amúgy 12 nap van a szülésig. :)
Ma kikapcsolódásképpen húsvéti ajándékokat készítettem, 3 tyúkica személyében. 
Holnap meg is mutatom majd őket, ha elkészültek. Jelenleg itt tartok velük.







2017. április 2., vasárnap

Eper & rebarbara...


Tegnap beugrottunk kaspóért az Obiba, és ha már ott voltunk, megmentettünk egy rebarbarát, és vettünk Pupinak szamócát, amit majd  tud figyelni a kertben, és saját kezűleg tud leszüretelni. 
Mivel a zöldséges kert végleges helye még nincs kigondolva, így egyelőre a rebarbara cserépben kötött ki. És ha még ősszel sem tudjuk mit hova rakunk, akkor még át is tudom benne teleltetni.
Egyébként ahhoz képest hogy milyen kis csoffadt, nem volt olcsó. Azt hittem hogy majd csak hozzánk vágják hogy vigyük, de nem. :) Vagy csak én nem vagyok képbe, hogy mennyi egy palánta? 
Biztosan gyorsan észhez tér majd Nálunk, és készülhet az epres-rebarbarás pite. ;)
Ebben a cserépben voltak eredetileg a kockás liliom hagymáim, de sajnos nem hajtottak ki, megfagytak. Nincs szerencsém vele. :(







2017. március 24., péntek

Apróságok...


Készítettem két kis apróságot a napokban, születésnapi ajándékul, két barátnőmnek. :)
Nem nagy valami, de remélem tetszeni fog nekik! 
És mi lehetne szebb háttér a fotókhoz, mint a virágzó kajszi fa?!
















2017. március 22., szerda

Képek a kertből...


Öröm kint lenni! Minden nap megyek egy kört a kertben,megnézem a növényeket. Beindult az élet, beindultak ők is, és napról napra lehet látni a változásokat.
Nem tudom ki hogy van vele, de én annyira tudok örülni egy kinyílt virágnak, vagy amikor látom azt, hogy a labdarózsa vessző, amit még csak pár hete szúrtunk le a földbe,elkezdett kihajtani. Ilyenkor ezer képet készítek róluk, és bombázom velük a környezetemet. :) 


Két napja még bimbós volt ez a nárcisz, de mivel ő van a legnaposabb helyen gyorsan kinyílott. 


A nőnapi liliomfám is ilyen sokat fejlődött már. Magnolia soulangeana.


A barka telis-tele van pillangókkal és méhecskékkel. Döngicsél az egész fa. 




A Mamától kapott babarózsa tő is megfogta. 


Pezseg a tó, a halak úszkálnak, és a tavirózsák is elkezdtek a felszínre törni. Pár hét és összefüggő tavirózsa mező lesz az egész, mert nagyon el van szaporodva. Jó kis feladat lesz rendbe tenni. 


Az első botanikai tulipán is előbújt.








Ezek a tavaszi fények kicsit csalókák! :) Vagy nem? :D 


A labdarózsa vesszőt is csak pár hete szúrtuk le a földbe, és már hajt. Imádom a bangitákat! Tervezek egy gyűjteményt belőlük! 


Ősszel dugtuk le ezt a málna vesszőt, ami már ilyen szépen megindult. Egy kicsit elveszik a fűben, de azért remélem lehet látni. Sajnos a gazolás már nem megy. 

2017. március 21., kedd

Piros-fehér-zöld...


Most már semmi, de semmi nem tarthat vissza attól, hogy kiüljek és kint tanuljak, vagy igyam meg a kávémat délutánonként, még az sem hogy a szomszéd tegnap trágyázott. :D 






Készítettem egy kis dekort a kiülőbe. Semmi extra, csak 3 fehér árvácska, egy piros fazék, néhány barka ág, és egy kis csipke.
Ennyire tellett tőlem, és most várom a felmentősereget hogy elültesse a többit. :) 

2017. március 6., hétfő

Tavaszi zsongás...


Végre megérkezett a jó idő, éledezik a természet, és megjelentek a tavasz első hírnökei is, a hagymások. 
Hétvégén nálunk 20 C fok körüli volt a hőmérséklet, sütött a nap, így én sem bírtam a véremmel, egész nap kint voltam a kertben.
Készítettem pár tavaszi kompozíciót, egyelőre még csak cserépbe, mert a kert még kialakítás alatt áll. De találtam nagyon sok tulipán, nárcisz, pünkösdi rózsa hajtást itt-ott. Pár nap múlva, amikor jobban kibújnak a földből, már ki tudom majd őket gazolni, és megjelölni, hogy ott a jövőben óvatosan ültessek. Izgatottan várom, hogy milyen kis csapatot "örököltem". 
Kaptam a mamáktól labda- és babarózsa töveket, azokat is elültettük, összegereblyéztük a lehullott faleveleket, elővettük és letakarítottuk a kerti bútorokat, stb. Egész nap kint voltunk a friss levegőn. Mondanom sem kell hogy este négykézláb (szó szerint) másztam ki a mosdóba, annyira beállt a derekam. 
Lehet hogy nem 8 hónaposan kellene megváltani a világot? 
Ma pihenő nap lesz, az agyamat mozgatom meg, és a diplomamunkámat fogom csinálgatni. Pedig idebent is sok minden vár rám.




A tojáshéj azt az illúziót szeretné kelteni, hogy most keltek ki a kiscsibék, de Egyesek nem értették a koncepció lényegét, és azt mondták hogy olyan, mintha rádobtam volna a konyhai hulladékot. Pfff...férfiak...




A nyuszi egy különleges kisebb fajta barka fűzből készült, amit úgy találtunk a közelben lévő vasúti sínek mellett.
Készítettem belőle egy kisebb és egy nagyobb kört, valamint két fület, körbe drótoztam őket, és végül értelemszerűen rögzítettem a részeket egymáshoz. Extraként még kapott egy kis masnit is. A kapunk dísze lett, a maradék pedig a kerti kis asztal teás kancsójába került, a hagyományos barkával együtt. 











2017. február 21., kedd

Nyuszi szerelem...


Egy kicsit korábbra terveztem ezt a keresztszemest, de csak a héten érkezett meg a minta.
Annyira megtetszett, amikor rábukkantam, mert hangulatában kicsit Valentin-nap, kicsit tél, kicsit tavasz, olyan igazi februári minta.
Mindent félredobva láttam neki, és két este alatt el is készült.
A Mömaxban találtam hozzá illő keretet, és így lett igazán teljes. 

Madame Chantilly: Love is Hot